Kedves nagymamácskám, egy nagy titkot súgok: de meg köll ígérned, hogy el nem árulod. És ingyen nem mondom, nem lehet, igazán! Tehát alkudjunk meg, kedves nagymamácskám! Hamisságot forralsz, szemedből kinézem. Nem vásárlok titkot, nincs most apró pénzem. Jaj, azt apró pénzen meg sem lehet venni! Az én kincsem mellett az arany is … semmi. Én még többre tartom az ilyen kincseknél. Na, most már csakugyan kíváncsivá tettél. Úgy hát megalkuszunk?- Nem tudom előre. Ha oly drága titok, bizony, félek tőle, nem tudom megvenni. Mégis mi az ára? Foglalónak egy csók. No még az megjárja. Te kis hízelkedő cica! Azt gondolod, az öreg nagymamát így könnyen befonod? Ments isten! Olyan árt fogok aztán szabni, hogy ne legyen nagyon nehéz azt megadni. Hanem persze, több lesz e kis foglalónál. Jól van! Hát had hallom, nagy titkod miből áll? Abból nagymamácskám, hogy… nagyon szeretlek! Ilyen jó nagymama nincs több! Bohó gyermek! Nincs, nem volt, nem is lesz soha a világon! Bizonyosan tudom, réges régen látom. S mivel a nagy titkot, íme már kimondtam: Jutalmamat be is hajtom rajtad nyomban. Forrón megölellek, százszor megcsókollak és addig, hiába! – békében sem hagylak, amíg úgy nem felelsz, amint én kívánom, hogy : ” Én is szeretlek nagyon, kis leányom! ” Áll az alku! Te kis bohó, hamis gyermek! Jól tudod te, hogy én mily nagyon szeretlek. S megvallom, hogy nem is vagy rá érdemetlen, mert gyöngéd szeretet lakik kis szívedben s boldoggá tesz engem éltem alkonyára, gyermeki szerelmed meleg napsugára!

Kis Lap 1894.